|
|
Bogrács: szabadtűzi főzőedény vagy annál több?
Nyáron,
egy szép napos szombaton összegyűlik a család, rokonok, bárátok egy
bográcsos sütés-főzéses napra. Mindenki részt akar venni a munkában:
előkészítik a tűzhelyet (ezt nagy előszeretettel a férfiak vállalják
magukra), előkeresik a már megporosodott bográcsot, összevágják a húst,
megpucolják a burgonyát, felszeletelik a hagymát, stb. Közben
beszélgetnek, visszagondolnak a „szép időkre”, történeteket mesélnek
egymásnak, s mindenki jól éri magát a társaságban. És maguk a bográcsban
készült ételek is sokkal jobb minősítést érnek el, a részt vevők
körében, hiszen valamennyiüknek benne volt a munkája és „szakértelme”.
Ezek az élmények mindnyájunkban tartósan megmaradnak (mint a szép
emlékek általában).
A konyhai
tűzhelyen ugyanazok az ételek elkészíthetők, mint bográcsban, de az
persze nem ugyanolyan. Az előbbi fáradságos munka, az utóbbi ez egy
szórakoztató folyamat (melynek csak utolsó fázisa az, hogy megesszük,
amit főztünk) és nem egy mindennapi tevékenység.
Elsősorban nem is azért készítünk ételeket bográcsban, mert azokat
konyhába nem lehetne elkészíteni. Nagyon sok mindent lehet ugyanis főzni
bográcsban is. Keménytarhonyát és lebbencslevest is éppen úgy, mint
gulyást vagy paprikás krumplit, birka/vadas pörköltet, halászlevet vagy
lecsót, kását, vagy tejlevest, s mindegyiknek megvan a maga varázsa.
Ki ne ismerné, ki ne tudná miről is van szó? Ha meglátjuk egy kirakat
ablakában, vagy meghalljuk magát a szót, vajon tényleg az a bizonyos
tárgy jut elsőre az eszünkbe? Tényleg csak egy „főzőedényt” látunk
benne? Nem! Annál lényegesen többet, szinte szavakkal alig
kifejezhetően. Látjuk benne a legkedvesebb nyári emlékeinket, a
szabadságot , a napfényt, a társaságot, a barátságot, és mindent ami egy
kellemes élményhez köthető.
